A Kennedy-kor hajnala

A hatvanas évek Amerikája összeforrt a Kennedy névvel. Túlzás nélkül állítható: annak ellenére, hogy a Kennedy-család politikai elképzelései a maguk korában nehezen, vagy egyáltalán nem valósultak meg, az átlagember számára a hatvanas évek legmarkánsabban jelenlévő arcai a Kennedy-családból érkeznek. Szimbolikus életük, a családot sújtó tragédiák sora, az őket körüllengő rejtélyek az érdeklődés középpontjában tartja nevüket.

A Kennedy-család a huszadik század fordulóján már jelentős vagyont, és politikai tapasztalatot mondhatott magáénak. A fiatalon meghalt ír hívő katolikus bevándorló fia, Patrick Kennedy - inkább protestánsokra jellemző módon - a fillérek félretételéből és kemény munkából alapítja meg kocsmáit, később kereskedelmi érdekeltségeit, így anyagi függetlenedésével együtt lehetővé válik, hogy a politikának is éljen. 1884-től képviselő, 1889-től szenátor lesz. Fia, Joseph Patrick Kennedy ilyen környezetbe születik bele, ugyanúgy a közélet és az üzlet iránti érdeklődéssel nő fel Bostonban.

A közéleti nagyívű célok azonban egyáltalán nem könnyen érhetőek el a Kennedy család számára. A protestáns Amerika nehezebben fogadja és viseli el őket, például a helyi érdekérvényesítés középpontjainak számító Country-club-oknak nem tagjaik. A pénzükre sokan pályáznak, de a személyük nagyon sok helyen nem kívánatos.Az "amerikai álom" viszont abban különbözik sok mástól, hogy a legelképzelhetetlenebb dolgok sikerülhetnek : 1914-ben feleségül vehet egy olyan nőt, Rose Fizgeraldot (aki egyébként 1995-ben, 104 éves korában hunyt el) akinek szintén ír katolikus családja a példa, hogy minden fal áttörhető: a rendkívül művelt Rose apja volt szenátor, képviselő, Boston polgármestere. Joe Patrick kitűzi a célt : az ír katolikusok hagyományosan nagy létszámú, kilencgyermekes családjából a négy fia törjenek minél magasabbra a közéletben. (Ezt a célt egyébként egyik lánya, a most 85 éves Jean Ann Kennedy, volt ír nagykövet is eléri.)

A legfontosabbal, a családi összatartással soha nincs semmilyen probléma. A filmekről, képekről sugárzó "Egy mindenkiért - mindenki egyért" valódi érzéseket mutat be. A család amúgy sem az a típus aki könnyen feladja: minden őket ért tragédia után megkapják az obligát riporteri kérdést: akarnak tovább politizálni? A válasz mindig az : a Kennedy-család feltett célja a közéletben maradni. Pedig tragédia a közismert eseteken kívül volt épp elég :Rosemary Kennedy egy vitatott szükségességű műtét miatt megnyomorodik, Joe Junior, Kathleen repülőgépbalesetben hal meg és Ted Kennedy is él túl repülőgépkatasztrófát és a politikai karrierjébe kerülő autóbalesetet.

Térjünk vissza azonban idősebb Joe-hoz aki belefog az üzleti életben mindenbe amit a törvények engednek (és Costello gengsztervezér szerint abba is, amit nem). Lesz (Amerikában a legfiatalabb) bankelnök, foglalkozik tőzsdével és szeszkereskedelemmel, ingatlanügyletekkel, hollywood-i filmproducerkedéssel, ez utóbbinál Gloria Swansonhoz fűzik kapcsolatok, amiket a sajtó és a pletyka a szájára vesz - ugyanúgy mint harminc évvel később fiaiét Marilyn Monroe-val kapcsolatban. Tény, az üzletben eléri amit akar : az ötvenes évek közepére ő számít az USA leggazdagabb emberének.

Már 1938-ban azonban megkapja történetünk szempontjából a legfontosabb kinevezését: ő lesz az USA követe Nagy-Britanniában. Joe Senior azonban nem birkózik meg a feladattal túl jól: folyamatosan melléfog a diplomácia világában, támogatja Chamberlain appeasement-politikáját, nem nézné jó szemmel az Egyesült Államok belesodródását a háborúba és így tovább. Egyre fogy körülötte a levegő, a Roosevelt-adminisztráció 1940 novemberében haza is rendeli. Egyvalaki profitált a történetből, ekkor még tudtán kívül: John, a második fia.

Pedig a nagyobb feladat Joe Juniorra szállt, mint elsőszülött fiú ő "kapta" a feladatot : törjön ő a legmagasabbra, legyen akár az első katolikus Mr. President. Joe Junior ennek megfelelően végezte iskoláit, illetve igyekezett résztvenni minden közéleti ténykedésben, tapasztalatgyűjtésben. A demokrata konvenicóban mint küldött már résztvesz 1940-től, és ekkortól jár jegyben Athalia Ponsellel akit szintén egy mindezidáig ismeretlen merénylő gyilkol meg 1974-ben.

John, a kisebbik fiú még nem dönti el véglegesen, mivel foglalkozna. A környezete olyan típusú embernek jellemzi, mint aki "mindig csinál éppen valamit". Apja mellett a londoni követségen gyűjtheti is a tapasztalatokat, például az SS Athenia 1939. szeptember 3-i elsüllyesztése után ő szervezi meg az utasok kártalanítási ügyeit, találkozik is velük. Könyvet ír a közelmúltról "Why England slept" címmel.

Azonban az első tragédia nagyon hamar bekövetkezik. Az USA hadbalépése után Joe Senior fiai belépnek a hadseregbe, talán túl is kompenzálandó apjuk hibás diplomáciai lépéseit. John a haditengerészethez kerül, és súlyosan meg is sebesül, egész életére kiható szövődményekkel. Joe Junior a légierőhöz kerül és 1944. augusztus 12-én halálos balesetet szenved : repülőgépén felrobban a szállított hadiszer. Ez a tragédia eldönti John Fitzgerald Kennedy, és közvetve Robert Fitzgerald Kennedy sorsát is : nekik kell megvalósítani a közéleti minél jelentősebb szerep elérését.

A háború után meg is kezdődik a politikai szerep építése.John 1946-tól képviselő, majd hat év után megcélozza a szenátust, ahová gondosan felépített apró részletekkel, jó imázzsal a legkönnyebb eljutni. Minden lépést, minden esélyt megragad hogy bejusson, mindenhol jelen van, mindenkivel megtalálja a hangot. 1952-től szenátor és jönnek a nehézségek : betegségei kiújulnak, nagyon sokat van távol az üléstől. Ezeket az eseteket is, és szép ifjú "gently-spoken radiant" feleségét is sikerül az imázsépítésbe belevonni.

Így kell imázst építeni : mindenkire figyelni kell, kézfogások, charme.

Jacqueline Lee Bouver és John Fizgerald Kennedy házasságkötése, 1953. szeptember 12.

Tökéletesen kihasználják a televízió adta lehetőségeket is. Apró magánéleti, háziasszonyi, hétköznapi epizódokkal tarkított műsorok szólnak Kennedy szenátorról. A műsorok hatását és karakterépítő erejét jól jelzi, hogy az elnöki hivatali időben is készül egy "Séta a Fehér Házban Mrs. Kennedyvel" című film.Az operatőrök a Kennedy-család tagjairól jellegzetes, egyéni filmkockákat készítenek, tökéletesen ráérezve kisugárzásukra. Robert Kennedy az ötvenes évek második felétől jelenik meg a közéletben, de ő inkább a háttérbeli kapcsolatok építésével foglalkozik - a filmesek erre is bravúrral éreznek rá. Ezt a technikát hamarosan bátyja is eltanulja.

Így is lehet, sőt egy igazságügyminiszternek talán csak így lehet kapcsolatokat építeni.

Az elnök és alelnök között nem teljesen ideális a viszony, de a kamera csak a képet láthatja, a részletek nem tartoznak senkire.

1958-as szenátori újraválasztása után, a kiépített kapcsolatrendszerrel, és egyedi karakterével már érezhető lett: megcélozhatja a a Fehér Házat. Tökéletesen jól jellemzi a hatvanas évek Amerikájának nagy változások előtti feszült hangulatát az, hogy alelnökjelöltneknek egy olyan karakterű embernek kell lennie Lyndon Baines Johnson személyében, aki inkább hasonlít a verseny másik résztvevőjére, Richard Nixon volt alelnökre (és későbbi leendő elnökre). Eisenhower elnök megjelenése, életkora is tökéletes ellentétben áll a hozzá képest fiatal, napbarnított jelölttel. A választási kampány csúcspontjának a televíziós "vitát" tartják - de itt a vita idézőjelbe kívánkozik, mert a jelöltek minimálisan reagálhattak egymás mondókájára, a kérdéseket a stúdióban újságírók tették fel. Nehezen dönthető el, hogy a mai szemmel rendkívül előnytelenül kamerázott jelöltek produkciója mennyiben befolyásolta a választókat, valószínűbb, hogy a "fiatal" és "idős" karakter küzdelme volt a szembetűnő - pedig Nixon mindössze hat évvel volt idősebb Kennedynél.