Amikor 1918. október 29-én a horvát szábor kimondta az elszakadást a Monarchiától, kevesen gondoltak arra, hogy ez az első alkalom utolsó is egyben, amikor a horvátok önállóan döntenek. Ugyanis a magyar történetírásban még egyelőre fel nem fedezett Szvetozár Pribicsevics - akiről Bajza József akadémikus írt sokat, és e bejegyzés alapja is Bajza cikkei - azonnal gyakorlatiasan kézbevette az irányítást Zágrábban. Behívta a szerb katonaságot és horvát szabadcsapatokat szervezett. Ez az erő elég hatásos volt ahhoz, hogy a horvát nemzeti tanács kimondja az egyesülést november 24-én. 1918. december 1-én a deklarációt egy küldöttség dr. Ante Pavelics (nem azonos az usztasa vezérrel) vitte Sándor régens elé, aki elfogadta az egyesülési nyilatkozatot. A horvátok egy része december 5-én puccsal reagált, de ezt a szerbek már le tudták verni, így az egyesülést a szerb parlament 1918. december 29-én kimondta.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság első kormányát Sztojan Protics vezette, ahol Pribicsevics belügyminiszteri rangot kapott. A 20 miniszter közül egyébként 13 volt szerb, 4 horvát, 1 bosnyák, 2 szlovén. 1919. január végéig leváltották az összes Monarchiából maradt tisztviselőt (utolsónak az 1917 óta hivatalban levő Mihalovics horvát bánt). Ugyan 1919. márciusától az ideiglenes nemzeti képviselet ellenőrizte a kormány munkáját, a valóságban azonban pártszervezéssel foglalkoztak. Ekkor alakultak ki a későbbi Jugoszlávia belpolitikáját meghatározó pártok : a szerb radikális, demokrata, földmívespárt, a horvát parasztpárt, valamit a régi jogpárt utódja, a szlovén néppárt, liberális párt és a Délszláv Muzulmán Organizáció.

Az ország azonnal megrázkódtatások sorozatát szenvedte el, így nem sok idő maradt a parlamenti kultúra kialakítására, a horvátok diplomatikus és erőszakos módszerekkel követelték az önrendelkezést. 1919. augusztus 19-én a Protics kormány megbukik, helyre a Davidovics kormány kerül.1920 február 17-én újra Protics alakít kormányt, de ez megint megbukik. A május 30-án megalakult Milenko Vesznics kormányzat megalkotja a választójogi törvényt, amelyben e kitétellel : akik a trianoni és a saint-germaini béke alapján opciós joggal bírhatnak, nem választhatnak - a magyarokat és a németeket gyakorlatilag kizárják a választásból. Így a november 28-án lezajlott választásokon sem a magyar, sem a német, sem a - hivatalosan el nem ismert - bolgár kisebbség egyáltalán nem kapott képviseletet.