Az 1935-ös csehszlovákiai választások

Az első Csehszlovák Köztársaságnak - részben a propaganda segítségével - a köztudatban élő képe a tiszta demokrácia, a jogállamiság általános közhelyeinek felel meg. Ez a propaganda olyan erős volt, hogy ritkán gondolunk bele : hogyan lehetséges az, hogy ez az állam rövidke két-három hónap alatt (mondjuk 1938 októbertől 1939 januárjáig) úgy átformálódik, hogy a cseh terület különösebb zavar nélkül érett gyümölcsként hullik Hitler ölébe, a szlovák részen pedig villámgyorsan megalakul Tiso náci köztársasága, "népállama" - amely már például 1938. október végén, november elején elkezdi megjelölni a zsidókat?

A válasz természetesen nagyon egyszerű: így sehogy, ezek a dolgok nem előzmény nélküliek, mint minden történelmi esemény, ez is adott folyamat végeredménye. Az utolsó legfontosabb esemény ebből a szempontból az 1935-ös választás. Itt kap felhatalmazást Konrad Henlein szudétanémet mozgalma, és itt válnak erővé azok a szlovák mozgalmak, amelyek már belevágnának az önálló állami lét kialakításába.

Az osztrák örökös tartományokban már 1907 óta általános választójog volt érvényben, így a politikai részvétel, a parlamenti választásokon való megnyilvánulás már megszokott, hagyományos dologgá vált a harmincas évek elejére, Ez a rendszer ugyanazokat a helyzeteket élte át, ugyanolyan tradíciók, hagyományos pártrendszerek alakultak ki, mint bármely más képviseleti rendszerben. Kialakultak a "rutinszavazatok", a bizonyos pártok fellegvárainak számító "bevehetetlen kerületek" és így tovább.
A kialakult politikai rutinnak, és az államnak, élén Masaryk elnökkel azonban már a húszas évek végén azzal kell szembesülnie, hogy a parlamenti, képviseleti rendszer visszaszorításának, esetleg megszüntetésének már Csehszlovákiában is aktív képviselői vannak.

1929-ben Brünnben, Rodola Gajda tábornok, aki az eléggé egyértelmű nevű (és egyértelműen Mussolinira is utaló) Národní obec faistická nevű szervezet vezetője már puccsot kísérel meg, amely kudarcba fullad. Azonban ez az esemény azért érdekes, mert ebben az esetben még nem létezik olyan közeli nagyhatalom, amely "kikényszeríthetné" a hasonló puccsokat (mint például a náci puccskísérletet 1934-ben Ausztriánban) valamint Gajda tábornok karaktere is azonos azokéval akik a második világháborút politikusként, katonaként előkészítették. (Agresszív antiszemtizmus, kisebbségellenesség, militáns szovjetellenesség)

Az ehhez hasonló történések, és a gazdasági helyzet romlása tovább erősítették az informálisan mindig is nagyon erős Benes külügyminiszter hatalmát. Benes - a közhiedelemmel ellentétben - nem volt általánosságban népszerű. A korabeli cseh átlagpolgár rettenetesen utálta az úgynevezett fényűzést - márpedig például Masaryk elnök fehér lovas allűrjei, Benes külügyminisztériumi palotája tökéletesen beleillettek ebbe az előítéletbe. Benes személyiségét még a hozzá közel álló források is "szentimetalizmustól mentesnek" írják le, és ez - ami valójában rendkívüli merevséget jelentett - majd később, 1938-ban válik olyan erőssé, politikailag mozdulatra, változtatásra képtelenné, hogy a nyugati hatalmak hatalmak többek között ezért is jutnak el Münchenig. A csehszlovák nemzeti szocialista párti Benes személyisége a korabeli diktátorokra is hasonlított, például ő is félt mániákusan a megmérgezéstől, és nem egyszer hozta emiatt kínos zavarba vendéglátóit. Szovjet szimpátiája már a nemzetbiztonsági problémák határait érte, mint Kun Miklós professzor legutóbbi kutatásai kiderítették. a szovjet titkosszolgálatnak külön villanegyede volt Prágában, teljesen zavartalanul folyt a kémtevékenység. Pártjának neve valóságban persze csak hasonlít a nácikéra - azonban az elnevezés nem véletlen.

A politikai vetélytársaknál is hasonló a helyzet, sőt kicsivel még érdekesebb. A paletta legszélén Gajda fasisztái mellett a Stribrny-féle fasisztoid liga, "nemzeti egységpártja" - a Kramar-féle nemzeti demokrata párttal - található. Viszont vezetőik megjelenése, kisugárzása - talán egyedül pénzt biztosító gazdag Hodács kivételével - egyáltalán nem emlékeztet azokra a mozgalmakra, amelyek ilyen eszmékkel óhajtották az áhított hatalmat.

Ez az 1935. május 19-i választás már csak lezárása volt harmincas évek válságos eseményeinek, amelyek természetesen nem hagyták érintetlenül Csehszlovákiát sem. A gazdasági helyzet romlása, a belpolitikai botrányok és a válság miatti autoritatívebb állami megnyilvánulás, a külpolitikailag kedvezőtlen helyzet, Csehszlovákia bekerítése nem baráti indulatú államokkal nem ígértek már semmi jót. A választás alapvető végeredménye azonban, a régi pártrendszer megmaradása, csak a korabeli cseh kortársak szemében tűnt megnyugtatónak, a külföldi elemzők észrevették a szudétanémet mozgalom előretörését és a kommunista párt gyakorlatilag jelentéktelen szavazatvesztését. Mind a kettő pontosan azt a demokratikus rendszert akarta felszámolni, amelyre a köztársaság épült. A szavazók életkora szerinti megoszlás is tükrözte ugyanazt a helyzetet mint a többi válságsújtotta államban : az idősebbek szavaztak a mozdulatlanságra, a fiatalok a radikalizmusra.Szlovákiában az ellenzéki mozgalmak 61-ről 66%-ra növelték támogatásukat. Benes pártja jórészt az említett okok miatt 11%-kal kevesebb szavazatot kapott. A szudétanémet területeken a szudétanémet párt a kommunistákat kiszorította helyükről. . Szvatkó Pál foglalta össze találóan a Magyar Szemlében :"A választások legérdekesebb és legfontosabb eseményét kétség-telenül az ország németjeinek sejtett, de a várakozást felülmúló ébredése jelentette. Az eredmény kihirdetését követő első konsternációban néhány prágai lap helyesen írta a cseh közvélemény meglepetéséről: "úgy tesz, mintha eddig nem tudta volna, hogy a köztársaságban németek is élnek" . Tizenhat évig a prágai utca tényleg nem törődött Észak-Csehországgal s a német probléma legfeljebb a politikai vezérlet beavatott köreit foglalkoztatta. Most Henlein 1,3 millió szavazattal döngette a kapukat. ". A német siker megerősítette a szlovák autonómiaköveteléseket is.

A választás eredményeképp azonban még harmadjára is Malypetr alakíthatott kormányt, aki minimálisra zsugorodott többségével ugyanúgy próbálta folytatni az ügyek vitelét, ahogy az zajlott május 19. előtt. Pedig hogy ez mennyire lehetett sikeres, ott volt előtte a példa: Hitler hatalomra jutása előtt is a taktikázás, pártalkuk kötése, kompromisszumkényszer Németországban az egész rendszer bukását okozta.