Szerző Tamas DEAK
Kun Béla nagy esélye
https://valtozomult.blogspot.com/2016/03/kun-bela-nagy-eselye.html
2016-03-02T11:27:00.002+01:00
Talán meglepőnek hangzik de 1919 nyarán Kun Bélának és Rákosi Mátyásnak minden esélye megvolt arra, hogy Magyarország legnagyobb alakjai közé emelkedjenek. A Károlyi-kormányzat kretén tehetetlensége miatt elvesztegetett fél év után a Tanácsköztársaság hadserege visszafoglalja a Felvidék java részét és minden esélye adott volt arra, hogy ezzel megerősödve sokkal kedvezőbb területi helyzetből tehessük meg a következő lépéseket.
Hogy mi történt ebben a kritikus időben, ezt a csehszlovák parlamentben 1928. március 23-án felszólaló Major képviselőtől tudjuk, aki a Munkás című újság egyik betiltott cikkét olvassa fel. A forrás abszolút egyedinek tűnik, ilyen részletességgel még nem tudtunk erről a sorsdöntő időről.
"Szlovenszkó kiürítése. írta : Hirossik Török Gergely.
Eperjesen voltam. Mint az előrenyomuló vörös hadsereg által felszabadított területek kormányzótanácsi biztosa. Helyesebben, mint az akkor már megalakult szlovák tanácsköztársaság belügyi népbiztosa. A rendes száIlásom ugyan Kassán volt, de egy-egy napra mindig fel kellett ugratnom egy rozoga kis Ford-kocsin Eperjesre. Itt ért a kora délelőtti órában a telefonhívás: azonnal jöjjek le Kassára, vár Landler. Fontos közölnivalója van.
Egy óra múltával Kassán voltam. A Schalkházban találkoztunk: Landler szomorú és levert volt. Bizalmasan közölte velem, hogy Pesten már úgyszólván elhatározott, hogy elfogadjuk a Clémenceau-jegyzékben foglalt követeléseket. Azaz, kiürítjük a vörös hadsereg által elfoglalt szlovenszkói területeket és visszavonulunk Miskole fölé. Egyben arra kért, hogy ennek megfelelően tegyem meg a szükséges intézkedéseket.
Nem akartam hinni a füleimnek. De Landler rezignáltan megisnlételte, hogy bizony ez az álláspont Pesten. Erre elővettem az érveimet és bizonyítgatni kezdtem, hogy ez őrültség. Rámutattam arra, hogy a hadsereg harci szelleme odavész ezáltal; hivatkoztam a nagyszerűen folyó sorozásokra a fölszabadított területelen; hivatkoztam további céijainkra: a forradalom továbbvitelére; hivatkoztam az ellenség minimális ellenállóképességére; hivatkoztam a nagyszerű szlovenszkói proletariátusra amely nekünk megbecsülhetetlen erőgyarapodást jelent, mert már megkóstolt egy ellenséges inváziót; hivatkoztam a bekövetkezendő belpolitikai következményekre és hatásokra a magyar proletariátusnál stb. Egy teljes órán keresztül egyebet sem tettem, mint mindazt elmondtam, ami hirtelenében az eszembe jutott és ami a kiürítés ellen és a Clémenceau-jegyzék elutasítása mellett szólt.
S Landler csak hallgatott. De arcáról leolvastam, hogy minden érvem a szívéből jön, mindennel egyetért. Nem is igyekezett cáfolni. S amikor már kifogytam a szuszból, megszólalt. Elmondta, hogy Pesten úgy a kormányzótanácsban, mint a pártvezetőségben ez az uralkodó hangulat. Főként a szociál-demokraták, élükön Böhmmel, a főparancsnhokkal és Kunfival az örökkön félővel és remegővel, képviselik ezt az alláspontot. De mondotta - hajlanak erre az álláspontra egyes kommunista tagjai is a kormállyzótanácsnak és a pártvezetőségnek. Úgy látja, hogy ezen már nem lehet változtatni. Akármennyire is egyetért velem.
Sorsdöntő pillanatok voltak. Láttam, hogy Landler, az örökkön optimista, már feladta a reményt, hogy valamit ebben az ügyben elérhessünk. De én sermniképpen sem akartam belenyugodni, hogy Szlovenszkót kiürítsük. S ekkor támadt egy ötletem. Eszembe jutott, hogy mi, szlovenszkóiak, voltaképpen szlovák tanácsköztársaság vagyunk. És ha már Pesten olyan nagyon a kiürítés mellett vannak, ám jó, fogadják el a Clémenceau által szabott feltételeket, de mi, akik Szlóvenszkón vagyunk, mi bizony nem vonulunk ki, hanem tovább folytatjuk a harcot. Pest adja át nekünk a Szlovenszkón lévő vörös hadsereget, mi elnevezzük szlovák vörös hadseregnek. Közben folytatjuk a sorozásokat és az előnyomulást. Nem engedünk időt az ellenségnek a lélekzetvételhez. És ha majd a francia imperializmusnak ez nem tetszik, úgy forduljon hozzánk. De mindenképpen időt nyerünk és az idő nekünk, értünk dolgozik . . . Mondókámnak még jóformán a végére sem értem, amikor Landler felugrott és ragyogó arccal válaszolta: ĹĽEzt megcsináljuk!Ť Nyomban hivatta Rákosi Mátyást, aki akkor, Sátoraljaújhelyről jöttében, Kassán tartózkodott. Közölte vele a tervet.
Rákosi egyetérett. Megbeszéltük, ki lehetne a megalakítandó szlovák vörös hadsereg főparancsnoka. Megállapodtunk Münnich Ferenc személyében. Hivattuk Münnichet, aki akkor a Kassán levő VI. hadosztály politikai megbizottja volt. Örömmel csatlakozott hozzánk, annál is inkább, mert a Rab Ákos parancsnoksága alatt lévő VI. hadosztály már amúgyis zúgolódott amiatt a tétlenség miatt, amire Böhmék parancsa kárhoztatta. A szlovák kormányzótanácsnak Kassán tartózkodó és elérhető tagjai pedig száz percentig helyeselték a tervet.
Hát eddig rendben lettünk volna. Miután azonban Pest hallgatólagos hozzájárulása és támogatása nélkül nem válthattuk valór a ezt a tervet, elhatároztuk, hogy Landler nyomban, Pestre megy és úgy a kormányzótanácsban, mint a pártvezetőségben minden erejét megfeszíti, hogy a terv elfogadtassék. Egy ór a múltával külön vonat - mozdony és egy személykocsi - prüszkölt Pest felé. Rákosi, és ha jól emlékszem, Münnich kísérték Landlert Pestre. Én Kassán maradtam, megtenni az előkészületeket a szlovák vörös hadsereg jövendő eredményes harcaihoz.
Másnap reggel megkaptam a hírt: Pesten nem fogadták el tervünket, öt napon belül ki kell ürítenünk Szlovenszkót. Ami ezután következett, azt ismerjük mindannyian."
Vissza