(Kivonat Kovács Alajos 1. tagnak 1921. évi január hó 10-én tartott székfoglalójából.)

A nyelvismeretnek leginkább olyan államokban van nagyobb jelentősége, a hol a lakosok különböző anyanyelvűek ezért az állami, társadalmi és gazdasági életben fokozottabb mértékben merül fel egy közvetítő nyelv szüksége. Minthogy nálunk a történeti Magyarországon a magyaron kívül 13 kisebb-nagyobb nemzetiség lakik, a nyelvismeretnek különös jelentősége van, mert ez teszi lehetővé az egyes nemzetiségeknek egymással való érintkezését, de egyúttal ez teszi érthetővé is azt, hogy az egyes szomszédos, sőt legtöbb helyütt községenkint összekeveredett nemzetiségek hogyan tudtak békességben megférni egymás mellett századokon keresztül. Ha a győztes hatalmak a békét az igazságosság és méltányosság érzetével kötötték volna meg, úgy bizonyára mérlegelték volna a magyarság történeti jogán kétségtelen számbeli, kulturális és gazdasági fölényén kívül azt az egységesítő erőt is, a mely abban van, hogy a lakosságnak nagy része anyanyelvén kívül egy más nyelven is beszél, a mi a nemzetiségi széttagoltságnak hátrányait kiküszöböli a nemzetiségi kérdés méregfogát kiszedi.

Magyarország népének nyelvismeretéről 1880 óta valamennyi népszámlálásunk beszámol, de csak az 1910. évi népszámlálás aknázta ki teljesen a nyelvismeretre vonatkozó gazdag statisztikai anyagot.

A legutolsó népszámlálás szerint a magyarságnak majdnem 80%-a csakis magyarul beszél. Ezt az arányszámot az egynyelvüség tekintetében csak az oláhok és ruthének haladják meg, ellenben a horvátoknál a csak anyanyelvükön tudók aránya leszáll 52%-i'a, a németeknél 47%-ra. A magyarok közül aránylag kevesebben beszélnek más nyelven, mint a nemzetiségek közül, az absolut számot tekintve azonban a helyzet az, hogy több mint 2 millió magyar ember tud más nyelven is, ellenben a nemzetiségek közül majdnem 1.900,000 tud magyarul. Ez az adat magában is élénk czáfolata annak az ellenségeink részéről gyakran hangoztatott vádnak, hogy a magyar hivatalos statisztika a magyarság számát azzal szaporította, hogy a magyarul tudó nemzetiségeket magyar anyanyelvüeknek vette. Megczáfolja különben ezt az is, hogy a magyar anyanyelvűek között a csak anyanyelvükön beszélők aránya 1880 óta alig mutat változást, holott, ha ez a vád megállana, az arányszámnak egyik népszámlálásról a másikra rohamosan esni kellene.

A magyarok közül a legtöbben tudnak németül (12 6%), tótul már. csak a magyarságnak 5 -5%-a, oláhul 4%-a beszél. A német nyelv nagy elterjedtségét a magyarság között magyarázza az, hogy a németség van legjobban elkeveredve a magyarsággal, továbbá a városokban, középiskolákban a katonaságnál leginkább a német nyelvet volt alkalma a magyarságnak elsajátítania. Ezenkívül a német nyelv még jórészt a kereskedelemnek közvetítő nyelve így különösen a zsidóság körében van nagyon elterjedve ; a 700,000 magyar anyanyelvű zsidó közül majdnem 400,000 németül is beszél. A keresztény magyarságnak már csak 9%-a tud németül, a mi azonban még mindig jóval magasabb arány, mint a többi hazai nyelveken beszélőké.

A magyarság ott, a hol más nemzetiségűek között mint kisebbség él, mindenütt nagy mértékben birja a nemzetiségi többség nyelvét, sőt a legtöbb esetben nagyobb mértékben, mint az illető nemzetiségek a magyart, a mi szintén eléggé jellemzi a magyarság liberális felfogását a nyelvkérdésben. Az is fontos megállapítása népszámlálásunknak, hogy a nemzetiségi vidékeken élő falusi magyar értelmiségnek (papoknak, tanítóknak, jegyzőknek) csak elenyésző csekély hányada olyan, a ki a magyaron kívül más nyelvet nem beszél. Ebből kitűnik viszont annak a vádnak az alaptalansága, hogy a falu népének vezetésére hivatott értelmiség nagy része nem érti a lakosság nyelvét. Ez a vád már csak azért sem lehet igaz, mert a mint tudjuk, a falusi értelmiség túlnyomó többsége magából a falusi népből s így az illető nemzetiségből kerül ki.

A nem magyar ajkúak közül viszonylagosan a németek közül tudnak a legtöbben magyarul, majdnem 40%, a horvátok közül 81%, a tótok közül 21%, a szerbek közül 17%, a ruthének közül 14%, az oláhok közül 13% beszél magyarul. Kétségtelen, hogy az egyes nemzetiségek közül aránylag többen tudnak magyarul, mint viszont a magyarok közül az illető nemzetiségi nyelven, de ha az absolut számokat hasonlítjuk össze, kiderül, hogy a hatás kölcsönösen majdnem egyenlő, mert az élet egyformán terjeszti a magyarok között a nemzetiségi nyelveket hogy a magyar nyelvnek a legnagyobb az érintkezése az egyes nemzetiségi nyelvekkel, azért minden nemzetiségből magyarul tudnak legtöbben, ellenben a nemzetiségi nyelveknek egymásra való hatása igen csekély, csupán a német nyelvnek van nagyobb elterjedése a horvátok között (23%) és az oláh nyelvnek a németek között (13'l"o), a mit a nyugatmagyarországi horvátoknak a németek között és az erdélyi és délvidéki németeknek az oláhok között való elszórtsága eléggé megmagyaráz.

Az egyes nyelvek általános elterjedtsége a következő : magyarul tud a lakosságnak 64'2%-a, németíil 18'9°"-a, tótul 14'6%-a, oláhul 20'3%-a ; horvát szerb nyelven mái' csak 5'9%-a, ruthénul csak 31%-a beszél. A magyar nyelvet tehát többen beszélik, mint a többi öt legelterjedtebb nyelvet együttvéve.

Az utolsó népszámlálás kimutatta a franczia, angol és az olasz nyelv ismeretét is. Francziául majdnem 100,000, olaszul 62,000, angolul 54,000 lakos tudott. Az olaszul tudók több mint fele természetesen Fiúméra esik, mig a francziául és angolul tudóknak jó része a fővárosban találtatott. Az utóbbiak a városokon kívül falusi községekben is akadtak nagyobb számmal, olyan helyeken tudniillik, a hol nagyobb számmal vannak Amerikát megjárt emberek.

A nyelvismeretnek kor szerint részletezett adatai azt mutatják, hogy a nyelvismeretet elsősorban az élet terjeszti. A magvarok közül pl. legtöbben beszélnek idegen nyelveket 30 és 50 év között. A nemzetiségek közül ugyan magyarul az ismétlő tanköteles korban (12-15) tudnak legtöbben, de ez csak a magyar nyelv utóbbi időben történt intensivebb tanításának az eredménye a férfiaknál nem is mutatkozik ilyen kifejezetten, kik az életben többet forgolódnak inkább az életben sajátítják el a magyar nyelvet. Ezt szintén szépen be lehet igazolni statisztikai adatokkal. A férfiak nyelvismerete általában is sokkal nagyobb, mint a nőké, így a nem magyar anyanyelvű férfiaknak 26'3%-a, a nőknek ellenben csak 18'9 0 0-a beszél magyarul, ez is bizonyíték a mellett, hogy a nyelvet elsősorban a gazdasági élet forgalma terjeszti és nem az iskola, a hol még a lányok és fiúk egyforma nyelvismerettel bírnak

Kétségtelen, hogy a nyelvismeretre vonatkozó statisztikánk eddig elsősorban a magyar nyelv pontos elterjedésének megállapítására fordította figyelmét. Ezek az adatok arról a közismert tényről számolnak be, hogy a magyar nyelv nemcsak állandó, hanem fokozatosan erősbödő tendentiával terjed a nem magyar ajkúak között, úgy hogy újabb időben már a magyarul nem tudók absolut száma is erősen csökken. Ezzel szemben azonban megállapítható viszont az, hogy a magyarok között is a nemzetiségek között a magyar nyelv ismeretét. Mint jelentékenyen növekszik a nemzetiségi nyelveken beszélők száma, nemcsak a nemzetiségek egy részének beolvadása következtében, a mi csak kis hányadát teszi a növekvésnek, hanem inkább annak következtében, hogy a mind sűrűbbé váló keveredés folytán a magyarság is fokozatosan megtanulja a nemzetiségek nyelvét.

A magyar nyelv ismeretére vonatkozó adatoknak nagy jelentőségük van azért is, mert megmutatják azt, hogy ha a történeti Magyarországon nincs is meg a nyelvi egység, de van egy évtizedről évtizedre fokozatosan erősbödő kapocs, a magyar nyelv általános elterjedése. Az a nyers szám ugyanis, a mely a magyar nyelvtudást jelzi, nem fejezi ki teljes mértékben azt az erőt, a melyet ez az összekötő kapocs képvisel, mert hiszon az összes népességben ott vannak az egészen apró gyermekek és a teljesen elaggottak is, a kikre nézve nem nagy jelentőségű az, hogy értik-e vagy nem az állam hivatalos nyelvét. Ha csak a 12 évén felüli népességet vesszük, már is 66 -4°/o-ra megy fel a magyarul tudók aránya, az iskolából éppen kikerült korcsoportokban pedig a 70%-ot is meghaladja. Elsősorban fontos az, hogy a férfiaknak különösen az írni-olvasni tudó férfiaknak hányad része beszéli az államnyelvet. Itt az arányszám a felnőtt férfiaknál már 7'57% az intelligensebb és a gazdasági életben jelentékenyebb szerepet játszó foglalkozási és társadalmi •csoportokban pedig még jóval magasabbra rúg (85-98%). 1910 óta nagy mértékben terjedhetett a magyar nyelv, különösen a világháborúban bevonult katonák között, a mit igazol az, hogy az '1917. év végi felvétel szerint a fronton volt katonák közül már 85% volt a magyarul tudó, az írni-olvasni tudók közül meg éppen 89%. Ha Magyarországot meghagyták volna teljes egységében, a magyar nyelv minden mesterkedés és eröszakolás nélkül néhány évtized alatt annyira általánossá vált volna Magyarországon, hogy ezzel a nemzetiségi kérdés önmagától megszűnt volna. Nálunk is ugyanaz történt és történt volna ezentúl is, a mi a szerencsésebb nyugateurópai országokban már régebben megtörtént, vagy - jóval előrehaladottabb állapotban - még most is folyik. Azokból a szórványos adatokból, a melyekkel a nyugateurópai államokra vonatkozólag rendelkezünk, ugyanaz a tanulság látszik, mint a mi adatainkból, hogy az államnyelv ott is rohamosan foglal tért, azzal a lényeges különbséggel, hogy a míg nálunk a magyar nyelv terjed ugyan a nemzetiségek között, de maguknak a nemzetiségeknek birtokállománya alig változik, addig pl. Nagy-Britanniában és Írországban a kelta nyelveken beszélőknek száma is rohamosan szorul vissza az angol nyelv terjedése elöl. Még érdekesebb Belgium példája, a hol a franczia kisebbséggel ílainand többség áll szemben, de hivatalos nyelv a franczia ennek minden téren való erőltetésével elérik azt, hogy a franczia nyelv sokkal jobban terjed a flamandok közt, mint megfordítva.

Minden állam igyekszik tehát az uralkodó nemzetiség nyelvét terjeszteni, Magyarországnak is megvolt ehhez a joga, éppen olyan mértékben, mint más nemzeti államoknak, annál is inkább, mert Magyarország már kialakulásának első idejétől ugyanazokkal a határokkal birt, mint ma s mai nemzetiségeinek legnagyobb része csak később vándorolt be Magyarország területére. Magyarország a XV. század végén már elérte azt az egységesülési folyamatot, a mit akkoráig a nyugateurópai államok, ha a török uralom be nem következik, Magyarországnak ma alig van több nemzetisége, mint Angolországnak vagy Francziaországnak. A mi Magyarországban az utolsó évtizedekben folyt, az csak egy erősen megszakított folyamatnak sokkal nehezebb viszonyok közt való folytatódása, mert míg a régi világban a nyelvterjesztés hosszabb-rövidebb idő alatt teljes beolvasztáshoz vezetett, addig ma a nyelv terjesztésének sokkal több eszköz áll ugyan rendelkezésére, de a nyelv megtanulása csak ritka esetben jár az eredeti nemzetiségnek is megváltozásával. A magyar nemzetiségi politikának modern vÍ3zonyok között nem is lehetett czélja az, hogy a nemzetiségeket nyelvüktől megfossza, a mint hogy ez nem is történt meg, hanem csak az, hogy a magyar nyelvet, mint az állam mint a gazdasági és kulturális élet nyelvét minél szélesebb körben terjessze hogy így idegen nyelvű polgárainak is megadja az egyéni boldogulás feltételeit. Hogy azután magán a magyar nyelv ismeretén kívül a magyar anyanyelvűek száma is sokkal nagyobb számmal növekedett, mint a többi nemzetiségeké, azt a magyarság nem az állam erőszakos politikájának, hanem azon szerencsés körülmények összetalálkozásának köszönhette, a melyek egyenkint és összevéve mind a magyarság fejlődésének javára szolgáltak. Ez a következetes térfoglalás, a mely a magyarság javára népszámlálásról népszámlálásra mutatkozik, ejtette tévedésbe nemzetiségi viszonyainkkal csak futólagosan foglalkozókat ez adta meg az okot annak a vádnak megalapozására is, hogy a magyarság erőszakosan terjeszti nyelvét a nemzetiségek rovására, holott itt egy századok óta tartó természetes folyamattal állunk szemben, a melyet időnkint megállítani, vagy meglassítani lehet, de teljesen megakasztani még akkor sem, ha Magyarország egyes részei közé mesterséges határvonalakat húznak.