Nincs új a Nap alatt

Ronald Reagan első, országos jelentőségű fellépéssorozatára a Köz- társasági Párt színeiben 1964-ben kerül sor, amikor is az ultrakonzervatív, atombombával fenyegetődző republikánus elnökjelölt, Barry Goldwater érdekében szónokolt. Színészi képességeit ügyesen vetette latba a televíziós műsorokban Goldwater érdekében. Az amerikai nép és a világ szerencséjére Goldwater súlyos vereséget szenvedett a választásokon. A republikánus kampány tulajdonképpeni győztese Ronald Reagan lett, akinek nevét az egész ország megismerte a választási hadjárat során tartott egyik televíziós beszédéből. Avar János néhány jellemző mondatot idéz Reagan híres televíziós beszédéből: "Itt állunk a szabadság utolsó szigetén az egész világon. Nincs hová menekülni, nincs hová elfutni. Vagy megvédjük itt a szabadságot, vagy elveszünk.. J'1 Sajnos ismerős szavak az utóbbi évek amerikai politikai szónoklattárából. [...] "A félelem, hogy elveszthetik, amit szereztek - szüli a konzervativizmust, a bizonytalanság érzését, azt az eltökéltséget, hogy megőrizzék a status quót. S ez nemcsak azokat keríti hatalmába, akik valóban nagy sikert aratnak, mint Ronald Reagan vagy Holmes Tuttle, hanem azokat is, akiknek sikerét csak egy jó munkahely, a saját ház, autó, televíziós készülék és gyermekeik egyetemre küldésének reménye jelzi" - írja a konzervativizmus társadalmi bázisairól Lindsey. Ezek az emberek lelkesen helyeseltek és tapsoltak, amikor Reagan beszédeiben azért ostorozta a washingtoni kormányzatot, mert az túl sok adót szed ki a "dolgozó vállalkozók" zsebéből, át akarja venni az üzleti élet irányítását, "naplopókat" pénzel stb.
Lindsey képe azonban lényeges kiegészítésre is szorul. A "populista konzervatívok": a kis- és középnagyságú üzletek, vállalkozások tulajdonosai, a farmerek, a háztulajdonosok, a jól fizetett állásaikat féltő fizikai vagy szellemi dolgozók igaz, hogy derékhadát alkották Reagan politikai kampányainak, de korántsem ők voltak a politikai, gazdaságpolitikai irányának meghatározói. A hangadók a "big business" képviselői voltak, a klasszikus értelemben vett konzervatívok, akik már hosszabb ideje nagyobb beleszólást követeltek maguknak és egyáltalán a kaliforniai új tőkés csoportosulásnak az Egyesült Államok vezetésébe. [...] Hivatalos magyar nyelvű életrajza szerint Goldwater veresége után "Reagan kiváló politikai tanácsadók egész kis seregét gyűjtötte maga köré, gyorsított ťtanfolyamokatŤ végzett az amerikai tagállamok politikai életéből és közigazgatásából, 1966-ban pedig bejelentette, hogy jelölteti magát Kalifornia kormányzói posztjára. Vakmerő lépés volt ez egy olyan ember részéről, aki addig még sohasem töltött be közhivatalt, és Reagan- nek persze el kellett viselni a gúnyos viccelődést a politikus jelmezét öltő színészről."[...] (Pat) Brown ellen. Igaz, hogy Reagan már ekkor sem volt nagyon válogatós a politikai harc módszereit illetően. Brown adminisztrációját például egyszerűen azzal vádolta meg, hogy kifosztotta, kiürítette Kalifornia államkasszáját. [...] 1981 januárjában az elnök és csapata ezzel a riasztó politikai platformmal és misszionáriusi lelkülettel vette át a kormányhatalmat Washingtonban. 3000 új ember: részben tapasztalatlan, részben a hideg- háborús stratégiában nagyon is járatos Reagan-hivő költözött a Fehér Házba, a State Departmentbe és a Pentagonba. Együtt és egyszerre harcot hirdettek
- a központi állami költségvetés és mindenekelőtt a költségvetési deficit csökkentéséért, illetve a deficit folyamatos eltüntetéséért;
- az adók, különösen a magánvállalkozást sújtó adók csökkentéséért;
- az infláció leküzdéséért;
- a munkanélküliség csökkentéséért.
Ezzel egyidejűleg azonnal 39 milliárd dolláros katonai pótköltségvetést fogadtattak el a Kongresszussal, beindították az új, minden korábbinál nagyobb fegyverkezési hullámot... Az Egyesült Államok nyugati szövetségeseit is némi meglepetéssel érte az amerikai politika és az irányukban tanúsított hangnemváltozás A Die Zeit már 1981 áprilisában "Amerika ismét vezetni akar: Európának hozzá kell szoknia a Washingtonból érkező keményebb hangokhoz" címet adott washingtoni beszámolójának. A tudósító, Marion Dönhoff grófnő, a lap főszerkesztője leírja, hogy "ha valaki ma Európából Washingtonba érkezik, a látottak és tapasztaltak alapján nyugtalanság fogja el, mivel ott ma már megint csak a kelet-nyugati viszony szemüvegén át tudnak nézni, és csupán katonai kategóriákban képesek gondolkodni"

Azokban a napokban, amikor a világ békeszerető embereinek százmilliói emlékeztek meg az első atomtragédiáról, az Egyesült Államok elnöke Ronald Reagan még egy szörnyűbb, még egy borzalmasabb fegyvernek, a neutron bomba gyártásának nyitott szabad utat. Reagan elődje J. Carter a világ közvéleményének nyomására röviddel elnöksége lejárta előtt kénytelen volt elhalasztani e szörnyű fegyver gyártását, s az új elnök minden lelkiismeret furdalás nélkül elrendelte ezt. Erre harminchat évvel azután került sor, hogy - augusztus hatodikán vagyis a döntés napján - az amerikaiak ledobták az első atombombát Hirosimára. Reagan parancsát nehéz másként értékelni mint az olyan őrültek döntését, akik figyelmen kívül hagynak minden emberit, mindazt, ami az ember létével illetve nem létével kapcsolatos. Ez év augusztusában a neutronbomba feltalálója egyik nyilatkozatában e fegyverről mint humánus eszközről beszél, amely nem pusztítja el az anyagi értékeket és úgymond "csupán az emberek halnak meg". Az elmúlt évek folyamán, amikor ismeretessé vált az amerikai kormány ilyen irányú szándéka, sok neves tudós, politikus adott annak a véleményének kifejezést, hogy fordított értékű gondolkodásról, a cinizmus legfelsőbb fokáról vagyis olyasmiről van szó, ami csakis a militarizmus szörnyszülötte lehet. Az emberiségnek még eggyel több oka van arra, hogy fokozza a békéért, a nemzetközi enyhülésért folytatott harcát, hogy erőteljesebben lépjen fel mindazokkal szemben, akik semmibe veszik az emberiség béke utáni óhaját.