Szóltunk már a Quatre ans a rayer... kapcsán, hogy a nyugat-európai történetírásban az elhallgatásnak milyen fontos szerepe van. Most azonban nézzünk meg egy másik példát, ahol egészen elképesztően ízléstelenül mosdatják a szerecsent, nehéz mást mondani, a pofátlanság határát messze túllépve. Az alábbi cikk jelent meg a Dolgozók Világlapja 1947. augusztus 9-i számában, ismeretlen szerző az ismeretlen riporter J. B. Raten riportját idézi.
A német elnyomatás alól felszabadult Európa népei még jól emlékezhetnek arra az ujjongó hírverésre, arnellyel Páris elfoglalása után ünnepelték egymást Hitler vérebei. Ennek az egész Európán végíghangzó önünneplésnek egyik legérdekesebb dokumentuma az a film volt, amely Páris népét mutatta be a világnak a német hadsereg bevonulása napján. E híradó bizonyítékai szerint Páris polgárai már a: első napon magasra emelt karral, hitleri köszöntéssel üdvözölték a nem tudni milyen elnyomatás alól felszabadító német katonákat Páris utcáin és terén. Ezt a filmet 1940-ben mindenki láthatta Európában. akinek kedve volt abban az időben egy mozielőadást végignézni. "A képen látható karlendítést a franciák sem tagadhatják le, hiszen a felvételen világosan látszik a párisi hires Nagyopera, mellette balra a világszerte ismert Café de la Paris nagy terraszával a Boulevard de Italienen és elől a Rue de la Paix. S a téren hitleri köszöntésre emelt karral áll maga a francia nép. E: nem csalás, nem trükkfilm, nem összefotografálás, hanem hamisítatlan helyszini felvétel.
A PARISIAK KARLENDÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETE A német propagandaközpont büszkébb volt erre a képre, mint Brüsszel gyors lerohanására, Ez érthető is, hiszen ezzel a képpel napnál világosabban bizonyíthatta, hogy íme, még a németgyűlölő és nemzeti nagyságára kényes francia nép is szívesén fogadja Hitler nacionalszocializmusát. Csak éppen arról nem beszéltek soha Göbbels ötletmesterei, miképpen csalták, hízelegték, erőszakolták ki az öntudatos francia népből ezt karlendltést.
A németek bevonulását néző párizsiak, 1940. június 14. Részlet a Sieg im Westen c. filmből
1940 június 14-én hajnalban tűzték ki a horogkeresztes lobogót a Hotel de Ville (a párisi városháza) tornyára és reggel hét órától délután háromig végeláthatatlan sorokban vonultak végig a német tankok, tüzérség. gépesített hadosztályok Napoleon győztes hadseregének hires diadalútján és diadalíve alatt az Avenue de la Grand-Arméén és az Arc de Triomphe-on keresztül, Páris szívébe. A város hadászatilag és közigazgatásilag fontos pontjainak megszállása délután három óra kor befejeződött és négy órakor már megjelent a Place de l'Operán a legjobb muzsikusokból összeállított német katonazenekar, amely mértéktartó udvariassággal nem egyhangúan dübörgő német katonaindulókkal bőszltette, hanem szelid és kedves francia dalokkal hízelegte körül a lassankint- utcára merészkedő lakosságot.
Német katonanő a bevonulást követő napokban
Közzene : Ein Heller und ein Batzen, szerezte 1830 táján Albert von Schlippenbach. Hiteles szemtanúk szerint ezt énekelték és játszották legtöbbször a németek aznap.
Mintegy félóráig tartott ez a barátkozó hangverseny, amelynek közönsége közben elég tekintélyes számra növekedett.
NEM KELL A NÉMET'EK ZENÉJE A FRANCIÁKNAK
A hangverseny szünetében egy német tiszt hibátlan franciasággal es a legudvariasabb formák között közölte a hallgatósággal, hogy e zenekar legfőbb törekvése ,néhány kellemes percet szerezni Páris közönségének. de természetesen nem akarják a hallgatóságra erőszakolni játékukat. Ezért felkéri a jelenlévőket , emeljék fel karjukat azok, akik a hangverseny folytatását kívánják.Egészen bizonytalanul és határozatlanul néhány kar emelkedett a levegőbe. És most emeljék fel karjukat azok folytatta szeretetreméltó szerénységgel a tiszt, akik a hangverseny abbahagyása mellett szavaznak.
A németek bevonulását néző párizsiak, 1940. június 14. Részlet a Sieg im Westen c. filmből
Az egybegyűlt tömeg, mint egy ember emelte karját a levegőbe. A tiszt gúnyos mosollyal nézte végig aztán sapkájához: emelte kezét, tisztelgett Köszönöm - mondta és eltávozott, Senki sem vette észre. hogy a jelenetet lázasan fényképezték a német hadsereg filmoperatőrjei. Két nappal később a lerohant országok-minden mozijában vetítették ezt a képet és a bemondó büszke. gőgös és győzelmes hangon hirdette -"Ime a francia főváros közönsége náci köszöntéssel fogadta a Párisba bevonuló hadsereget. A világ szabadszellemű közvéleménye természetesen mélységesen elítélte a francia népet a képért, mert senki sem tudta a fényképezés igazi történetét.
A németek bevonulását néző párizsi lányok, 1940. június 14. Részlet a Sieg im Westen c. filmből
Kár hogy az ismeretlen J. B. Raten nem várt még ezzel a cikkel, néhány szovjet film megnézése után talán már monoklija is lett volna ennek az udvarias német tisztnek. (E cikk mellett szereplő másik a Robert Taylor magát Robert Taylor hasonmásának kiadó hülye német generálist beugrató története se mindennapi) De lépjünk túl az ízléstelenkedésen, hiszen láttuk a beszúrt képekből: szó sem volt ilyesmiről, Párizs népe kifejezetten úgy fogadta a német megszállókat ahogy kell, komoran, méltósággal. Akkor hát mi ez a cikk, minek kellett ez?
Teljesen egyértelműen a "hatvanmillió ellenálló, hatszázezer kollaboráns" meséjének első epizódját látjuk. Boros Zsuzsanna, Ormos Mária több munkájában elemzi ezt az igazságot mellőző, de nemzeti önérzet építés szempontjából kitűnő tervet. Pszichológiailag egészen biztosan az alábbi képekhez hasonló emlékeket igyekeztek minél távolabbra tolni az időben, minél jobban összezavarni és megmagyarázni azt, ami egyértelmű.
Pétain marsall Nancyban, 1944. május 26. Nyissuk meg a linket is: ott van az elején a kétszínű, magyarázkodó szöveg.
És természetesen történt olyan is, amit hiába keresnénk bármilyen francia videotárban. Mindez ráadásul különösen kényes időpontban, 1944. júliusában.
