Írtunk már bőven arról, hogy ami a történelmi események valós megismerhetőségét illeti, a boldog Nyugaton is beleütközhetünk mindabba, amivel ők a boldogtalan Keletet, esetleg Kelet-Közepet szokták ostorozni. A most következő példa még kissé régebbi, hajlunk rá, hogy itt jórészt szimpla buta tudatlanságról van szó, de azért egy-két érdekes gondolat itt is elő tud kerülni.

A Het literair eeuwboek: Honderd jaar boek van het jaar. 1885-1985 (Irodalmi évkönyv: száz év az év könyvein keresztül) című kötetet a de Bijenkorf kiadó adta ki 1986-ban. Az 1938-as év főbb eseményei között ezeket látjuk:

Hát akárhogy is nézzük, Bíró László József, akinek a brazíliai bevándorlási képét már láttuk és látjuk, egy ember, ráadásul - sajnos - a nyugati világban ismertebb is jóval mint nálunk. Hogy miféle elképesztő trehányság lehet az, hogy az egy személyből kettő lett, arra csak találgatás lehetséges, azonban ismerve a hollandok egyik alaptermészetének számító indolenciát, könnyedén elképzelhető az ilyen típusú hanyagság. Azonban amíg ez a legalja bulvársajtóban talán elfogadható lenne, mégiscsak egy fontos ismeretterjesztő kiadványban, amely az olvasás, a könyvek, a megismerés szépségét lenne hivatott propagálni, mindez itt legalábbis furcsán hat.

A mondat jelentése : Németország inváziót indít Dánia, Norvégia, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Franciaország és Románia ellen. (A Vandale azza is magyarázza ezt a kifejezést, hogy valami váratlanul érkezik.)

Lehetetlen egyrészt cinikusan azonnal nem a Micsoda különbség című viccre gondolni, másrészt nem kevésbé cinikusan azt mondani, hogy ez nem lehetett váratlan azok után, hogy a francia-angol szövetség, Lengyelországgal szövetséget kötve Hitler támadása után ezt a szövetséget elárulja, a lengyeleknek semmilyen segítséget nem ad, Hitlert nem támadja hátba, tétlenül nézi a szovjet Finnország elleni háborúját.

Röviden azért távirati stílusban a nyugati front eseményeiről :Németország április elején rohanja le Dániát és Norvégiát, gyakorlatilag két nap alatt elintézve a jelentős védelmi kapacitással nem rendelkező országokat. Május 10-én indul meg a nagy nyugati támadás, amelynek egészen elképesztő első eseményei között lesz, hogy a német ejtőernyős támadás után a négyszázezres holland és egymilliós belga hadsereg úgy teszi le a fegyvert, hogy a németek maguk nem akarják elhinni (nézzünk a térképre, 18-án már a Daladier-vonal mögött vannak!). A francia-angol haderő maradéka még másfél hónapig harcol, de aztán ők is leteszik a fegyvert, és kialakul a térképen látható állapot.

E három országgal ellentétben Románia még ennyire sem mondhatta el, hogy váratlanul érte volna őket bármiféle német "invázió", márcsak azért sem, mert a német hadsereget ő maga hívta be az országba.

1940. őszére Károly román király és a kormányzat helyzete, a román diplomáciában szokatlan vereségek, fél Erdély, fél Bukovina, Besszarábia és Dobrudzsa egy része elvesztése után nagyon meggyöngült. A Vasgárda terrortámadásai, az általános forrongás, a hadsereg megbízhatatlan állapota állandósult válságot eredményeztek, az sem segített, hogy a király lemondott, és fia, a most 96 éves Mihály került a helyére. Hitler egyrészt azért, hogy ne veszítse el a román olajforrásokat, másrészt már a keleti hadjárat előkészítésével foglalkozva, elfogadta a románok kérését, hogy tancsapatok vonuljanak be az országba, a román hadsereg fejlsztésére. Az olajforrások esetleges elvesztése még reális veszély: Románia ugyanolyan garanciális és szövetségi szerződésben volt Angliával mint a lengyelek - ezért menekül, vesztére, a lengyel kormány Romániába -, amit csak 1940. áprilisában a románok maguk mondanak fel. Szó nem volt itt tehát semmilyen invázióról.

És valószínűleg ez a történet sem így esik meg, ha a cikkünk közepén említett másfél millió katona nem teszi le egy nap alatt a fegyvert. Lehet, hogy ezért - is - kell máshogy emlékezni az eseményekre.