A "R,erum Novarum" és a szociális állam.

A katolikus egyháznak kezdettôl fogva megvolt a maga sajátos tanítása arról, hogy milyen alapelveknek kell szabalyozniok az e~nborek társadalmi és gazdasági viszonyait. E tanítás szerint, amely az evangéliumban gyökerezik, a szabályozás egyik alapelve az igazságos­sag, amely,természeti törvény és jogi kötelezettségeket szül, a másik a szeretet, amely term.é~szetfölötti erény és erkölcsi kötelezettségel~et fakaszt. Utóbbiak nem kényszeríthetôk ki. Aki vét ellenük, csak Isten által vonható felelôsségre. Ez a tanïtás hatotta át a középkor gazdasági felfogását s ebbôl vonta le és foglaIta rend­szerbe a katolicizmus szociálethikai tételeit XIII. Leó

, minden idôknek egyïk legkimagaslóbb pápája, aki bölcse­leti es politikai kérdësekben is utat mutatott a mindi jobb felé~ kvizködô világnak. g

Negyedszázadon keresztül uralkodott Szent Péter trónján ez a csodálatos ember, családi nevén Pecci Joachim gróf. Mint perugiai bíborosérseket választották pápává és 1878 február 20-án koronázták meg a tiará­val. Kilencvenhárom éves korában, 1903 julius 20-án hunyta pihenôre szemét, amelynek tüzét Lenbach , ecsetje oly elragado muveszettel, maradandóan örökí­tette meg. Amit Leó hosszú uralkodása alatt véghez vitt, az a szó legigazibb értelmében korszakot jelent nemcsak az egyha.z, hanem az egész emberisé~g történe. tében. Méltán ragyog lateráni sír~mlékén a felirat: "Az egyház gyászol, a földkerekség sirat". IIa mégis röviden akarjuk jellemezni Leó mûködésének tartalmát, azt mondhatjuk, hogy az emberi tárþadalom újjászervezé­sén dolgozott. A szociális állam alapját vetette meg, azé~t az allamberendezeset, amely felé történeti szükség­szerûséggel haladunk.

XIII. Leó nagy volt minden vonatkozásban. 'Szent és tudós. Äm az egyház sohasem szûkölködött szentekben és tudósokban. Az újkorban azonban senkinek sem volt olyan rettenthetetlen erkölcsi bátorsága, mint neki, a keresztény társadalombölcselet tételeinek, a Krisztus- ország törvényeinek hirdetéséhez. Amikor trónjára lé-pett, a liberalizmus ülte orgiáit, szerves fejleményeként a francia forradalomnak, amely azt hitte, hogy örökre eltemetheti a ker eszté~ny államot. Európának szinte va-lamennyi országában harcban állt a pogánnyá lett állam az egyhäzzal. 1)ölyfében azt hitte, hogy lemondhat min-den erkölcsi megalapozottságról és szakrális jellegrôl. Agyuira és bajonettjeire épített s elégségesnek vélte ha a polgárok "szerzôdési akaratával" igazolja hatalmát. A keresztény állam elmerült a hullámokban. Nerr1 mintha az egyház tanítása helytelennek bizonyult volna, hanem mert a tudomány haladásátöl megittasodott - a csalódásra csak késôbb ráébredô - értelmiség nagy- részt megszünt katolikus lenni. Bármilyen szomorú de még a papság sorában is bôven akadtak olyanok, akik nem ismerték vallásuk tanítását s vagy tapsoltak az új elméleteknek, vagy kritika nélkül elvetették azokat. Most bosszulta meg magát az a gyászos jelenség, hogy az egyház a XVIII. századtól kezdve, amzkor mindenfelôl burjánoztak a téves eszmék, némaságba burkolózott s nem emelte fel a szociális igazságok mellett szavát. Mint ahogy Kurth Godefroid írja, az emberiség "nem hallhatta a tekintély vagy ékesszólás erej ével f elruhá- zott szavakban kifej ezve a katolikus egyház f ényes és határozott tanítását a társadalom mibenlétérôl, az állam és közhatalom feladatáról". XIII. Leóé a dicsôség, hogy nem elégedett meg többé a kereszténységgel ellentétes tanok puszta kár-hoztatásával, hanem felismerve a pillanatot, amikor az egyház nem maradhat meg tovább a. hallgatásban, elôállt, hogy megmentse az állam erkölcsi eszméj ét s meg- al~adályozza a nemzetek öngyilkosságát. Enciklikái - Immortale Dei, 1885; Libertas, 1888; SapientiaeChristianae, 1890; - figyelmeztetnek, hogy az államaz emberi természetben, tehát annak teremtôj ében, Is- tenben bírja végsô gyökereit. Az állam szuverén a maga körében, de együtt kell haladnia a szuverén egyházzal a1~

közjó érdekében. Az állam ugyanis nem öncél, hanem az a feladata, hogy az alattvalók közös javá­ról gondoskodjék. Minthogy pedig a közjó csak az isteni törvénnyel egyetértésben munkálható, az állam, ha nem veszi figyelembe Istent és parancsait, nemcsalc a. vilá~ teremtôjével és fenntartójával szemben követi el a leg nagyobb jogtalanságot, hanem polgáraival szemben is, akiknek javát nem szolgálja. Leó ezzel visszaadta az állameszmének erkölcsi normativ tartalmát, amit nem tudott mogtenni az állambölcseleti darwinizmus, libe­ralizmus, pozitivizmus és szocializmus. A nagy pápa megmutatta az allamot, mint ethikai szükségszerûséget, mint igazi erkölesi organizmust, amely több, mint pol­garainak összegezese, amely magasabb sikban fekszik mint az egyének s ezért azokat a közj ó ér dekében szol­gáltatásra kötelezheti.

Nem mulasztotta el azonban Leó, hogy figyelm,eztes­sen az államnak nemcsak jogaira, hanern kötelességeire is. Ethikai szempontbol nincs jog, amellyel ne járna együtt szükségszerûleg a kötelesség. Az állam a le~töké­letesebb társaság, de ëppen mert organizmus, nem sza­bad azokat a közbeesô szerv~zetel~et, amolyek szintén az emberi természeten xiyugszanak, szétzuznia hanem ellenkezôen, védenie és gyámolítania kell azokat. Az in­dividualista Iiberalizmussal szemben, amely az egyén szabadsaganak neveben egyarant tört a családra és a hivatási szervezetekre, Leó megvédte mindket+ônek a természetjogban é~s nem az állami törvényben gyökerezô létjogát. A család sokkal régibb l~eletû köztilet mint az állam, tehät olyan jogai és kötelességei vannak, ame­lyek függetlenek az állami akarattól.Az államhatalomnak csak akkor szabad belenyúlnia a családi életbe ha a csa­lád bármi okból nem képes eleget tenni feladatának. A családnak ersdeti, közvetlen és elvonh.atatlan joga van a gyermekekre, akik "nem közvetlenül és önmagukban, hanerrL csak szülôiknek, a családnak közvetítésével tar­toznak az államhoz". Ennek a tételnek értelmében kell eljárniok a katolikusoknak, amikor a nevelés és isko­láztatás kérdései vannak szônyegen.

Az állam kulturális mindenhatósága azonban ­mint Leó nem szünt meg hangsúlyozni, - nemcsak a csa­ládban talál korlátra, hanem az egyházban is, amely igazi és töliéletes, a maga területén szuverén társaság. "

Isten az emberi nemrôl valö gondoskodást két hatalom közt osztotta meg: az egyházi és az állami között. Mind­egyik elôtt vannak bizonyos határok, amelyeket termé­szetük é~s legközvetlenebb céljuk von m~eg; mindegyik­nek külön mûködési köre van, amelyen belül tevékeny­sége sajat jog alapján folyik". Ezzel a formulával Leó véglegesen megoldotta az évszázados harcot, amely ama kérdés körül forgott, vajjon az egyház van-e az állam felett, vagy az állam az egyház felett.

Leó állambölcseletében l~étségkívül arra az értelme­zésre volt és van a modern kornak legnagyobb szüksége, amelyet az~ államhatalom, a fôhatalmi tekintély nyert. Minthogy az ember szükségszerûen, természeténél fogva él állami kötelékben, ez a kötelék pedig ugyancsak ter­mészetszerûen megköveteli a fôhatalmat, nemcsak az állam, hanem a hatalom is közvetlenül Istentôl szárma­zik. ße csak a hatalom és nem a hatalom birlalói. A ha­talom "instrurnentaliter" a népben van, amely azt, mint­hogy a sokaság, a "multitudo" nem gyakorolhatja, ke­vesebb, vagy több alkotmánymûvészettel az arra alkal­masols kezébe adja. IIa ezt a hatalmat a nép már átru­házta, alclcor a hatalom teljes, amely határait az örök erlcölcsi rendben bírja. Rámutatott azonban Leó a fran­cia katolikusok elôtt arra a még ma is sokaktól félre­ismert igazságra, hogy az államhatalom és az állam­forma nem ugyanaz. Amíg az elôbbi Istenben bírja ere­detét, az utóbbi jobbára emberi esetlegességek szerint alakul. Az államhatalomnak éppen ezért jogában van megkövetelnie polgáraitól az alárendeltség erkölcsi elis­merését akkor is, ha olyan formában testesül meg, amelynek származását nem lehet "legitim"-nek neveznï. "h~Iihelyt egy állami közösségben fôhatalom mûködik ameIy szabályszerûn alakult és valóban kormányoz, akkor a közjó már hozzá van kötve s ezért el kell fo­gadni úgy, amint van. A közjó és a köznyugalom a logfóbb kritérium, amely az új kormányzás elismeré­sere kö telez, amikor ez a régebbi, valóságban már nem létezô kormányzás helyét elfoglalta." Ebbôl következik

, hogy az államhatalom bármilyen államformában meg­jelenhetik é~s katolikus szempontból minden államforma megállja helyét, ha mûködése a közjóra irányul,Arról is szól Leó, hogy milyen legyen az államok viszonya ,egymas,között. Kifejti, hogy az egyes álla­mok egyeniesen es nemzeti sa~atosságaik szerint fej­lôdnek, de azok a megkötések amelyek az örök igaz­ságokban adódnalc, egyben érintkezési és megértési pon­tokat képeznek valamennyi nemzet között. Minden nem­zet, be van ëkelve a kereszténység nagy családjába. Ezert emelt szot oly nyomatékosan Leó a háború kikü­szöböléséért, a döntôbíráskodás és a népszövetségi gondo. lat mellett, amivel irányt mutatott nekünl~ is, a ma élô emberiségnek is.

XIII. Leó tervszerûen járt el, amikor legelôször is a katolicizmus állambölcseletét tárta fel, mert csak az állam é~s a társadalom hivatásának tudatában lehet szó szociálpolitikáról és a szociális kérdés megoldásáról. Ha ugyanis az állam feladata a közjó biztosítása, akkor az államhatalom nem szorítkozhatilc a puszta jogvédelemre hanem polgárainalc erkölcsi, szellemi és anyagi érdeké­ben cselekvo erôkifejtéssel is tartozik. Az erre vonatkozó tételeJ~et Leó a "Rerum Novarum" kezdetû körlevélben foglalta össza, amelynek negyven éves jubileumát 1931. n~ájus idusán oly meglepôen fé~nyes keretek között ünne­ps.lte rne~ XI. ~'ius pápa és a katolikus világ.

'~'a.Ióban, ma ,jobban látjuk és érezzük; mint ehdein~~ bármikor, hogy 1891. május 15-ike mennyire kiemel­kedô dátum az újkor társadalmi történetében. A kör­levél ug~yanis, amely ezen a napon megjelent, egyrészt doktrinális összefogIalása azoknak az eszméknek és moz­galmaknak, amelyek a mult század elej e óta különbözô erôvel, országonként más hatással járták át az egész kereszté,ny·séget, másrészt megïndítója a tevékeny szo­ciális munkának, amelynek végzésétôl a kereszténység többé nem zárkózhatik el. Jelentôségét már ezért is el­ismerheti minden keresztény, sôt az egész mûvelt em­berisé~g, de indulhat is utána, fôként azért, mert a Re­rum Novarum" tanítása olyan természetjogi és, er~ kölcsi tetelekre tamaszkodik, amelyeket az egész em­beriség kell, hogy közkincsének tekintsen.

Aki csak felületesen olvasta ezt az enciklikát, talán csodálkozva kér di, hogy rr~i az, arni ber,ne nagyszsrûnok hat és új látóhatárokat nyit. Elsiklik tekintete a fino-man szerkesztett mondatokon, amelyek sokszor be nem f ej ezett, mert szándékosan további logikai követ-keztetésekre késztetô gondolatokat tartalmaznak. Csak általános benyomás marad meg lelkében: a szociális igaz-ságossäg érvényesítésének szüksége s e végbôl a szociál-politika intézményesítéss, ami mostanában már közke-letû, egyetemesen elfogadott politikai és társadalmi programpont. Az ilyen ember azután, hacsak hozzá nem iskolázza szemét a tárgyilagos történelmi értékelés- hez, a jelen sflcjáról ftéli meg az elmult korokat s ennek folytán XllI. Leó nagyságát is, mint társadalombölcse-lôét, hajlandó egy vallási közösség hagyománytiszteleté- bôl származtatni. Ilyen feIfogás azonban csak a "Rerum Novarum" feliáletes ismeretëbôl fakadhat. Leó nagysá-gának és az enciklika j elentôségének. továbbá különös-képpen tudatára jövünk, ha figyelembe vesszük azokat az idôket é,s körülményeket, amelyekben a pápa ezzel a szözatával a világhoz fordult.A mult század elején a francia forradalom, m,int az ~1(lbbi rószb~n már szGltunk róla, egyelôre eltemette a k®re~ztSny ~llamot s a sfrján emelkedô liberális állam a ezázad elsô fel~ben szabadjára engedte a kapitalista gazdálkodá~st. A liberális kormányzat passziv magatar-tásával érlelte a gazdasági forradalomnak, a gépek be-vezetésének végzetes gyümölcsét: a munkásság lété~nek bizonytalanságát és a pauperizmust. A század elsô évti-zedeiben a munkások nemcsak a létminimumot nem tudták megszerezni, hanem minden îelvirradó nappal újból az éhenhalástól kellett rettegniök. Nôknek egy- huzamban tizenöt, sôt huszonnégy órát is kellptt dol- gozniok a minden egészsé~gügyi védôberendezést nélkü-lözô sötét mûhelyekben. A rajnavidéki gyárakban négy- éves gyermekeket is mtznkába állítottak s a nyolcévese-ket már a bányákba is lehüldték. Igaz, a század közepén a rideg államérdek már hözbenyúlásra bírta a kormányo-kat és törvényhozásokat, de ezek a munkásban csak a honvédelmi és termelési tényezôt nézték. A munkás pedig elsôsor ban embernek, társadaln~i tagnak érezte ma-gát s mint ilyen kívánta elismertetësët. Öntudatlanul is az evangéliumban gyökerezô éhtelvnek, minden hum~-nízrnus alapjának, az igazságosságnak érvényesülését áhftotta.

Aki átlapozza Saint-Simon, Cabet, Louis Blanc Blänqui vagy akár a zsidó Pereire és Darmesteter írá­sait, megdöbbenve riad rá arra a forró vágyakozásra mondhatni tragikus elkeseredésre, amellyel ezek a racio­nalista szocialisták, a marxizmusnak és bolsevizmusnak ezek az elôfutárai, az evangélium legtekintëlyesebb ôré­nek, a katolikus egyháznak közbelépését szom.juhozták. Sok tévedés rejlik soraikban, de maga a tény tagadha­tatlan: a kapitalisztikus gazdálkodási forma, ha önma­gában nem is erkölcstelen és elvetendô, a gyakorlatban olyan súlyos erkölcsi károkkal és veszedelmekkel van egybelcötve, hogy ezek elhárítása végett az egyhá.nak végrevalahára síkra kellett szállnia. ltlinden történelmi visszapillantásnál jobban fejezi ki talán ezt az adventi hangulatot Victor I-iugo egyik elbeszélô költeménye, amely egy pápáról szól. Ez a päpa, aki nyugtalankodik a munkások helyzete miatt, kimegy a nyomortanyára s hallja, amint egy szegény ezt hajtogatja: "Nem hiszek Istenben!" A pápa belép hozzá s mindjárt ezekkel a szavakal szólítja meg: "~hes vagy, fiacskám, egyél." Ad neki pénzt, hogy a gyermeke részére is vásároljon ennivalót, hogy ruhát vehessen, utána pedig m,egigéri, hogy munkához fogja juttatni. A párbészéd végén így folÿtatja a pápa: "Most pedig beszéljünk Istenrôl". S a szegény nyomban ezt válaszolja: "Hiszek Istenbens" A költemény pápája a továbbiakban beszédet intéz a szeg~ényhez. "Minden jogod megvan - úgymond - az ëlethez, a kenyórhez s helyeslem, hogy nagyobb bért és kevesebb gyötrôdést kívánsz A becsületes munkás meg­érdemli, hogy meg~fizessék. Apold tûzhelyedet és tápláld gyermekedet, de azért nem kell legyilkolnod testvéreidet, megsebezxled hazádat és tönkretenned az államot."

Az elemi emberi jogoknak ez a tudata, amelynek Victor I-Iugo költeménye is kif ej ezést ad, továbbá a Krisztusban való testvë~riség érzése késztette arra a ka­tolikusokat, hogy a mult század második felében tanul­mányozzák a szocális kérdést. Amikor azonban XIII. Leót megkoronázták; még általában a minimalisták vit­ték a hangot, akik az individualizmus és liberalizmus be­folyása alatt nem ismerték el, hogy az államnak közvet­

len és pozitiv sZociálpolitikai feladatai vannak. Ha oly­kor engedtek ïs merevségükbôl, az állami védelmet csak a teljesen elhagyottakra é~s megélhetés nélkül levôkre vélték korlátozandónak. Ezzel szemben a legnagyobb szellemek, mint Ketteler Németországban, De Mun Franciaországban, Manning bíboros Angliában s általá­ban az 1884-ben alakult "Union de Fribourg" haladó csoportja, a katolicizmus szociális tartalmának helyes ér­telmezésével követelték az államhatalomnak közbelépését a gazdasági ügyekbe, a szociálpolitikát é~s a szociális reformokat. Leó, akit 1889-ben és 1890-ben a sorozatos munkászarándoklatok is megnyilatkozásra sürgettek, az alapvetó doktrinális vitát enciklikával zárta le. Ez a körlevél - címe szerint "A munkások helyzetérôl", kezdô szavai után a "Rerum Novarum" - lett a szociá­lis katolicizmus alapokmánya. A pápa állást foglal benne a szociális reformok mellett. Mesteri m,ódon kifejti a keresztény társadami élet természetjogi alapelveit s mindjárt meg is jelöli azokat a legsürgösebb teendôket, amelyek az elvek realizálásához vezetnek.

A maga idej ében mindenekelôtt úttörést j elentett Leónak az a bátor deklarációja, hogy az államnak joga ~ köteleaaá~'e, hogy a ~zociális kérdés megoldása végett me~~zemenö pozitfv mûködést fejtsen ki. Ez a tétel már logikusan folyt a pápának elôzô körleveleibôl, amelyek­ben az organikus államfelfogás mellett szállt síkra. Az államnak létoka az, -- vagyis az állam azért létezik , hogy a közjót szolgálja. Leó a "Rerum Novarum" encik­lik~ban i~ az államnak ezt a létokát és az osztó igazsá­~o4bá~'ot hfvja aegftségül, amikor megalapozza az állam ~zociálie kötelességét. Az államnak gondoskodnia kell polgárairól, különösen a segítségre jogosult és arra ráutalt rétegekrôl. "Mert - úgymond a pápa - amint a rész és az egész bizonyos tekintetben ugyanaz, akként az., ami az egészé, valamiké~ppen a részé is. A szigorú méltányosság követelménye, hogy az állam gondját vi­selje a proletárnak, hogy a dolgozó abban a znértékb~n

, amelyben a közjóhoz hozzájárul, ebbôl a maga hányadát meg is kapja. Ez a gondoskodás senkinek serrl jelert kárt, sôt inkább mindenkinek javára válik, mert az államegésznek is legnagyobb érdeke, hogy éppen azok, akiknek a szüksé~ges javak termelését köszöni, ne süllyedjenvk nyorne~rba". Enné1 klasszikusabb és rövidebb órveléssel senki sem bizonyította még a szociálpolitika szül~ségAsségét. Ki kell emelnünk azonban, hogy Leó mind~n tényezôt f elhív : államot, egyházat é~s társadal- rnat egyaránt, hogy céltudatosan és egységesen :fogja- nak össze a munkásság kiemelésére az emberhez nem néltó helyzetbôl. IIangsúlyozottan figyelmeztet a pápa, hogy nem, egyedül az állam feladata a társadalom egész- séges megreformálása. IIa ug~yanis az állam maradna az egyetlen tény~zô, ez szükségszerûen rideg abszolutiz- musra, egy pá~rt vagy osztály egyoldalí~ zsarnokságára vezetne. ~e,zed~lx~~s I~:n ne ez az~~rt is, mert az állam z~y átIópné a ~ja~dáTl~o~~ásban azokat a határokat, ame- lyokot szem olôtt k~ll tartania. Ezeket a határokat - a koresztény áll~,mfel~ogás'aól kövei~kozôleg - a közjó követelményei állapítják aa~eg. Az egészsëges magánkez~ deményezés vïssza,szorïtára az államhatalom természe- tes j ogkörén kívül f ekszik. A szociálpolitika szükség~ességét ma már minden r~~ûvelt ország~ban önként értetôdônek tartják, de azok- s ban az államoï~ban, ahol még n~m eléggé fejlett a szo- ciális szellem és érzékenység, bizonyos ellenszenwel kí- sórik a munká.sságnak azt a törekvését, hogy kikerüljön a proletariátusból s hogy szociális egyértékûségét elis- mertesse a ne~nzeti te~°melés többi tényezôivel, a társa- dalom egyéb rendjeivel, A szociális fejlôdés síkjáról te- kintve, KIII. Leónak korszal~os érdeme és dicsôsé~ge, ;hogy a munkások szervezkedési jogát, a hivatási szer- vezetekbe való tömörvilés jogát, egyenesen a természet- ; jogra vezeti vissza. A rnunkásoknak az államhatalom tetszésétôl függetlenül joguk van arra, hogy ~gazdasági és társadahni érdekeik megvédósé~re egyesületeket allios-sanak és ezzel a közösségben adódó nagy erôvel pótolják 'egyéni gyeng~ség üket. Itt azonban mindj ár t f igyelmez- tet a pápa, hogy a munkásrnozgalom nem lehet "osztály- harc", hanern r~ndi mozgalom, amelynek legfôbb sza-bálya a közjó. Ebben a hözjóban kell ugyanis megtalál- nia az egyénnek a maga javát is. Ebbôl követliezik azonban, hogy nemcsak az egyéni bolóog,alásna?;, la.:v~:.::. a kcpzjénak is követelmê~~yo az igazságos munkabër és a megf elelô munl~aidô. l~~ikor igazságos a m~~nkabór? hne, a mindig aktu-

ális örök problém~,, amely ott kísért minden gondolkodó ember agyában. Leó elôször is szembeszáll az individualista liberalizmus dogmájával ës kimondja, hogy a bér még nem Iesz igazságos tisztán azért, mert annak összegében mindkét szerzôdô f él, a munkaadó és a munkavállaló megegyezett, A munkás ugyanis azért dolgozik, hogy megszerezze életfentartásának eszközeit hiszen számára a munka a kenyérkereset egyetlen módja. A munkásnak viszont nemcsak joga van az élethez, hanem lcötelessége is élni. A munkaadók és munkavállalók szerzôdési szabadsá,ga fölött is ott van teh~t mC~g ~ "természetes igazságosság" törvénye, amely azt követeli, hogy a bér elégséges legyen a mértékletes és tisztességes életfenntartáshoz, E minimális követelményen felül az is kívánatos, hogy a munkás meg ïs takaríthasson valamit bérébôl, hiszen öreg napjaira, betegség és rol~kantság esetére is gondoskodnia kell magáról és családj áröl. Itt találj uk meg a f orrását annak a mai szociálpolitikában általános tételnek, hogy a szociális biztosîtások a munkabér kiegészîtését szolgálják a hogy napjainkban az ilyen biztosítások nélkül ~ munkabsrt esa~k a legritkább esetben lehet igazsá~'olnak rievezni. Leó ~zerint az eszmé~ny az, hogy minél täbb munká,s váljék biztos egzisztenciájú polgárrá, aminek érdekében az állami törvényhozásnak arra is gondot kell fordítania, hogy a munkások értékälló tulajdont ~ legalkalmasabban kertos házat - szerezhesrenok,

Aml a munkaidöt illeti, Leö alapelvnek állîtja fel, hog'y a munka ~s a pihenés idôtartamának a munka nemóhez, helyéhez, valamint a munkás testi erejéhez kell igazodnia. Hangsúlyozza, hogy amire a felnôtt és erôs fé~rfi képes, arra képtelen a nô vagy a gyermek. A pápa tehát nem sematizált, mert tudta, hogy abszolut uniforlnitást nem lehet kívánnï a gazdasági életben. A 1{özjó bölcselete hozza azonban magával, hogy a munlcaidô megállapítását nem szabad átengedni a vállalkozó ünkényének, mert ez - a mult század tanusága szerint - borzalmas következményekkel j ár. Az enciklikából Ic i vehetô, hogy az eszmény az, ha a nQk és ä 5 er rneT~; ; : otthonon kívüli munkáját teljesen megszüntetjük;

Szemben a liberális kapitalizmussal és a marxi szocializmussal, Leó úgy vélekedik, hogy a gazdasági élet, a gazdaságpolitika problémáit á Ital~,ban csak a termelés tényezôinek együttmûködé~se, a korporativ szervezkedés oldhatja meg. Szátntalan beszédében kifejezte a pápa azt a bizakodását, hogy a j övôben a munkaadók és munkások ismét közös szervez,etben fognak dolgozni a közjóért. A régi céhek, de modern formában lebegtek Leó szeme elôtt. Azok a középkori céhek, amelyekben keresztény testvériségben dolgoztak együtt mesterek és legények, saját szigortí törvényeil~ szex°int gondoskod­tak az iparûz5k tisztes megélhetésérôl, vagyongyûjté­sérôl, szellemi és erkölcsi életé,rôl és munkatelj esítmé­nyük becsületességérôl, jóságáról. Leó ezzel megjelölte az em~beriség fejlôdésének új állomását, - ezt a nagy­szerû visszakanyarodást - am.ivel megelôzte korát és programot adott a keresztény reformtörekvéseknek.

Egészen természetesnek kell azonban találnunk, hogy Leó a szellemnek, a társadalmat eltöltô léleknek még a törvényeknél és intézmcnyeknél is nagyobb fon­tosságot tulaj donít. A szociális kérdést - hangsúlyozza - a s:z.eretet szelleme nélkül nem lehet megold an i. IIa az emberek valóban szeretnék egymást és megtelítôd­nének az evangéliumi gondolatokkal, még intézményekre és törvényekre serrl lenne szükség. A kerLszténységnek ezért van né~lkülözhetetlen szerepe és feladata a társa­dalmi válságban. Neki kell hir detnie a szeretetet és megnyitnia azokat a felsôbbrendû erôforrásokat, ame­lyTekbôl a szeretet táplálkozik.