Fölvetem a kérdést : Mi lenne, ha a legyözött Berlinben felbukkanna egy német Clémenceau ? Egy államférfi, aki épp olyan csökönyös, vakmerô, gyûlölettel és bosszúvággyal telített, mint francia eredetije ? Akiben azonfelül van annyi fanatizáló ês szervezô lángész, hogy egyesíteni és egy irányba tudj a terelni a nemzeti erôket, amelyek ma még ellensúlyozzák egymást ? Elképzelhetetlen ez ? Miért ? Egy faj, amely Bismarckot szülte, különb meglepetést is szerezhet még a világ­nak. Hiszen a francia Clémenceau nagyszerûen egyen­gette a német tigris útját, páratlan agitáló anyagot adva keze ügyébe.

A gyûlölet és bosszúvágy újabb hullámai fogják akkor elárasztani világrészünket ? Évtizedekig lesben fogunk megint feküdni egymás kapuja elôtt? És végül újabb tûzvész, mészárlás, káosz? Attól mentsen meg Isten, ha már Clémenceau, akinek módjában lett volna, nem tudott megmenteni.

Ha a túlvilági árnyékok bánkódva gondolnak a jóra, amit földi életükben elmulasztottak, akkor a tigrisnek, odafenn a tisztult atmoszférában, ugyancsak fájhat, hogy elmulasztotta a nagyszerû alkalmat, mikor a gyôzeleni apjából a világbéke apjává lehetett volna !

-I929-